Együtt a környezetünkért!

Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. elkötelezett a környezet védelme iránt. Ennek jegyében 2011-ben különleges akcióval veszünk részt a Környezetvédelmi Világnapon.

Az idén Társaságunk alapfokú oktatási intézmények támogatását vállalta.
Működési területünkön az északi és déli régióiban 1-1 olyan intézményt (bölcsödét, óvodát, általános iskolát) kerestünk, melynek udvara, kertje felújításra szorul: szükség van fák, bokrok ültetésére, a meglévő játékok újrafestésére, új játékok telepítésére.

Akciónk célja, hogy rendezetté, kellemesebbé tegyük a gyerekek, és az ott dolgozók környezetét ezzel is megmutatva elkötelezettségünket környezetünk megóvása mellett.

A támogatásra munkatársaink tehettek javaslatot. Az ő pályázataikból került kiválasztásra a két támogatott intézmény:

a déli régióban:
a Sugovica ÁMK és Sportiskola Lőkert sori Óvodája, Baja

az északi régióban:
a Csillagsziget Bölcsőde, Tata.

Bízunk benne, hogy kezdeményezésünkkel örömet szerzünk az érintett intézményekbe járó gyermekeknek, az ott dolgozóknak és velük együtt a helyi közösségeknek is, hozzájárulunk ahhoz, hogy gyermekeink szebb, barátságosabb környezetben tölthessék napjaikat.